Köves Tamás nagy sikerű "Rendezvényszervezés" című kötetének természetes folytatása ez a kötet, mely e-könyvként 2018-ban került az elektronikus térbe. Az azóta eltelt idő az évek számát tekintve csekély ugyan, de a változások horderejét tekintve egyáltalán nem az. A könyv sikere indokolttá tette a kiadás javított változatának piacra vitelét, hogy a két kötet egységes megjelenéssel, javított kiadásban kerüljön vissza az elektronikus térbe. S bár a kongresszusok szervezése szárazabb témakörnek tűnik, mint a rendezvények világa, a szerző, aki több évtizedes rendezvény- és kongresszusszervezői tapasztalattal bír, mégis élvezetes formában mutatja be ezt a szikár, nagy pontosságot, több éves előkészítést igénylő műfajt. Mondanivalójának értékét igencsak emeli a saját tapasztalatából merített számos eset, melyek a szövegtestbe illeszkedve konkrét példákkal támasztják alá a mondanivalót. Köves Tamás mindkét könyve (Rendezvényszervezés és Kongresszusszervezés) igen sikeres szakmai könyv, és az üzleti tudományokkal most ismerkedő egyetemi hallgatóktól kezdve gyakorló rendezvényszervezők által keresett, sokat forgatott alapmű.
Aperçu
Sélectionnez une option de livraison
1 Item ajouté au panier 1 Item ajouté au ramassage